2024. december 3.
Ez volt a lényeg a 15. héten

Ez volt a lényeg a 15. héten

Az elmúlt hét legfontosabb híreinek rövid összefoglalója.

Megkezdődött a járványügyi nyitás Csehországban hétfőn, a britek pedig négy hónap zárlat után először mehettek szabadon a pubokba. Közben kedden meghaladta a 3 milliót a beoltottak száma Magyarországon, így további enyhítések várhatók a hónap végéig. Ám addig is a kormány meghosszabbította az eddig érvényben lévő védelmi intézkedéseket: április 19. után is kötelező lesz a közterületeken a maszkviselés, a távolságtartás, valamint érvényben marad az este 10 órakor életbe lépő esti kijárási tilalom is – közölték csütörtökön.

 

Szombaton temették Fülöp herceget, II. Erzsébet férjét, akit 100 éves korában ért a halál.

 

A hét elején ismét villongások voltak Minnesotában, miután egy fehér rendőr megölt egy 20 éves fekete fiút közúti igazoltatás közben. Történt mindez 10 mérföldre attól a bíróságról, ahol a George Floydot tavaly megfojtó rendőr pere folyik 3 hete. Indianapolisban egy tettes 8 embert ölt meg a FedEx egyik telephelyén csütörtökön. A hónapban ez volt a 45. fegyveres tömeggyilkosság az Államokban.

 

Komoly következményekkel járó szankciókat helyezett kilátásba Biden Oroszországgal szemben, amiért a keleti nagyhatalom kibertámadások útján próbálta befolyásolni az amerikai elnökválasztást. Csehország szombat este jelentette be, hogy 18 orosz diplomatát utasít ki, mert azok az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak, és valószínűleg szerepük volt egy dél-morvaországi lőszerraktárban, Vrbeticében, 2014 októberében és decemberében történt robbanásokban.

 

Meghalt Törőcsik Mari. A Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész 85 éves korában hunyt el.

Fotó: MTI / Keleti Éva 

A hét száma: 6
A fejlesztéseknek köszönhetően a Facebook jelenleg 6 gigawatt szél- és napenergiát termel az öt országban, illetve 18 amerikai államban elhelyezett erőműveik révén. A Facebook április 16-án közölte, hogy most már 100 százalékban megújuló energiából dolgoznak.

Megosztás