2024. május 8.
Távozik a Veszprémből Schuch Timuzsin

Távozik a Veszprémből Schuch Timuzsin

Távozik a férfi kézilabda NB I-ben címvédő Telekom Veszprém csapatából Schuch Timuzsin.

A klub honlapjának csütörtöki tájékoztatása szerint a magyar válogatott játékos szerződése június 30-án lejár, és bár a veszprémiek tettek ajánlatot a védőspecialistának, a 32 éves kézilabdázó a távozás mellett döntött.

Schuch Timuzsin 19 évesen, egy Szeged elleni győztes mérkőzésen mutatkozott be a Veszprém felnőtt csapatában 2005-ben. Ezt követően más együtteseknél szerepelt kölcsönben, majd 2007-ben a román HCM Constantához igazolt. 2011-ben tért vissza Veszprémbe, ahol azóta a védelem egyik meghatározó tagja volt. A csapattal hét bajnoki címnek és kupagyőzelemnek, két SEHA Liga-diadalnak és négy Bajnokok Ligája Final Four-szereplésnek volt részese. A BL-ben és Magyarországon több alkalommal választották meg a legjobb védőjátékosnak. Veszprémi színekben eddig 323 mérkőzésen lépett pályára és 118 gólt szerzett.

A Telekom Veszprém szombaton 32-28-ra kikapott a MOL-Pick Szeged vendégeként az NB I döntőjének első mérkőzésén, a visszavágót vasárnap 15 órakor rendezik Veszprémben.

 

Megosztás

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

Hello Sport

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

  • 2024.03.19

30. alkalommal rendezték meg a Dockyard Havas Szezonzárót az ausztriai Kreischbergen. A jubileum és március 15. apropóján egy közös ünnepi lecsúszást is tartottak, amin több száz magyar csúszott le együtt az emlékező menetben.