2024. december 3.
Női kézilabda Bajnokok Ligája - Óriáskivetítőn nézhetik a győriek a Final Four meccseit

Női kézilabda Bajnokok Ligája - Óriáskivetítőn nézhetik a győriek a Final Four meccseit

A mérkőzések megtekintése mellett, hétfőn este a győri csapat ünneplésére is várják a drukkereket.

Óriáskivetítőn tekinthetik meg az érdeklődők Győrben szombaton és vasárnap a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének mérkőzéseit, amelyeken a címvédő Győri Audi ETO KC is érdekelt lesz.

A győri önkormányzat közleménye szerint a találkozók megtekintése mellett az együttes ünneplésére is várják a drukkereket – írta az MTI.

„Bármi is lesz az eredmény, a lányok egész éves munkájukkal kiérdemelték, hogy együtt köszöntsük őket, és köszönetet mondjunk a nagyszerű pillanatokért, csodálatos mérkőzésekért” - idézi a kommüniké Borkai Zsolt polgármestert.

Eleget téve a győriek és a csapat kérésének, idén nem vasárnap késő este, a budapesti döntő után közvetlenül, hanem hétfőn este 19 órakor tartják meg az ünnepséget a Dunakapu téren. Így a fiatalabbaknak és a munkába készülőknek sem kell kihagyniuk a köszöntést.

 

A négyes döntő programja (Papp László Budapest Sportaréna):

Szombat, elődöntők:

Győri Audi ETO - CSM Bucuresti (román) 15.15

Rosztov-Don (orosz) - Vardar Szkopje (macedón) 18.00

  

Vasárnap:

A 3. helyért 15.15

Döntő 18.00

Megosztás

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

Hello Sport

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

  • 2024.03.19

30. alkalommal rendezték meg a Dockyard Havas Szezonzárót az ausztriai Kreischbergen. A jubileum és március 15. apropóján egy közös ünnepi lecsúszást is tartottak, amin több száz magyar csúszott le együtt az emlékező menetben.