2024. december 3.

Hat magyar érem, közte négy arany az első evezős ergométeres világbajnokságon

A magyar versenyzők hat érmet, közte négy aranyat nyertek az első hivatalos evezős ergométeres világbajnokságon, amelyet szombaton és vasárnap az egyesült államokbeli Alexandriában rendeztek.

A Juhász Adrián, Simon Béla, Bogár Zoltán és Szabó Márton alkotta magyar együttes a verseny honlapjának tájékoztatása szerint a második lett a 2000 méteres csapatversenyben. Egyéniben a 2000 méteren induló Juhász a 12., míg Simon a 22. helyen végzett. Szeptember végén a Simon, Juhász duó - Kolláth Vandával kiegészülve - a kormányos kettesek mezőnyében világbajnok lett a floridai Sarasota-Bradentonban. Az egység a magyar evezőssport negyedik vb-aranyérmét szerezte meg.

"Vegyesek az érzések, igazából egyikünknek sem ment a pálya. Pedig az utóbbi hetekben kifejezetten jó erőben dolgoztunk mind a ketten, de ezt most az egyéni versenyen nem tudtuk megmutatni" - nyilatkozta az MTI-nek Simon Béla. Hozzátette: ezzel együtt sem elégedetlenek, mert tudják, hogy milyen munka van mögöttük, amely a vizes szezonban biztos érződik majd rajtuk.

"Az egyéni után volt a csapatverseny, ami miatt valójában kimentünk. Erős csapatot alkottunk, jól is ment mindenkinek, de az ukránok sajnos nálunk is jobbak voltak. Így be kellett érnünk az ezüstéremmel, ami azért egy vb-n nem olyan rossz eredmény" - hangsúlyozta a Pénzügyőr versenyzője.

Bogár 500 méteren megnyerte a 30-39 év közöttiek küzdelmét, míg Szabó az U23-as mezőnyben ugyancsak 500 méteren új egyéni csúccsal második lett.

A magyar szövetség Facebook-oldalának tájékoztatása szerint a paraevezősök három világbajnoki aranyérmet nyertek és egy ötödik helyezést szereztek. Pető Zsolt PR 1, Nagy Ráhel PR 2 kategóriában lett 2000 méteren aranyérmes. Tóth Balázs pedig az 1000 méteres távon PR 3 ID kategóriában végzett az első helyen. Polyák Norbert Zsolt PR 3 kategóriában 2000 méteren az ötödik lett.

Az ergométeres magyar bajnokságot a hét végén Győrben rendezik.

 

(MTI)

 

Megosztás

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

Hello Sport

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

  • 2024.03.19

30. alkalommal rendezték meg a Dockyard Havas Szezonzárót az ausztriai Kreischbergen. A jubileum és március 15. apropóján egy közös ünnepi lecsúszást is tartottak, amin több száz magyar csúszott le együtt az emlékező menetben.