2024. december 4.

Észak-Korea feladja nukleáris programját?

Már szervezik a találkozót Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető között. A találkozó eredménye az atomfegyver-mentesítés is lehet Észak-Koreában.

Donald Trump amerikai elnök májusban találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel - jelentette be Csung Jui-jong, a dél-koreai elnök, Mun Dzse In nemzetbiztonsági tanácsadója Washingtonban, a Fehér Házban csütörtök este.

Csung Jui-jong rövid nyilatkozatot tett, újságírói kérdésekre nem válaszolt.

Közölte: Észak-Korea kész feladni nukleáris programját, Kim Dzsong Un elkötelezett az atomfegyver-mentesítés mellett, és a jövőben tartózkodni fog a további nukleáris és rakétakísérletektől. Ugyanakkor az észak-koreai vezető megérti azt is, hogy az amerikai-dél-koreai rutinszerű hadgyakorlatok folytatódnak majd – jelentette Járai Judit, az MTI tudósítója.

A dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsadó - aki pár nappal ezelőtt a Phenjanban tárgyaló dél-koreai küldöttség vezetőjeként találkozott Kim Dzsong Unnal - azt is elmondta: az észak-koreai vezető a lehető leggyorsabban szeretne találkozni az amerikai elnökkel, tárgyalási készségéről levelet küldött Donald Trumpnak, aki elfogadta a csúcstalálkozóra szóló meghívást. A levelet a dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsadó továbbította a Fehér Háznak, egyúttal tájékoztatta észak-koreai tapasztalatairól Donald Trumpot. A megbeszélésen jelen volt Herbert McMaster amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó is.

„Donald Trumppal együtt bizakodóak vagyunk, hogy diplomáciai eszközökkel kiaknázhatjuk a békés megoldás lehetőségeit” - fogalmazott a dél-koreai politikus. Ugyanakkor leszögezte azt is, hogy mindaddig folytatódik a nyomásgyakorlás Észak-Koreára, amíg Phenjan nem váltja szavait konkrét cselekvésre.

Donald Trump a tájékoztató után másfél órán belül Twitter-bejegyzésben reagált a Csung Jui-jong által elmondottakra. Az elnök pontosított: Kim Dzsong Un nem egyszerűen csak felfüggeszti, befagyasztja a nukleáris és rakétakísérleteket, hanem atomfegyver-mentesítésről beszélt a dél-koreai küldöttségnek. A csúcstalálkozóig Phenjan - írta az amerikai elnök - nem hajt végre rakétakísérletet. A csúcstalálkozó szervezése már folyik.

Megosztás

Kié a felelősség? Így látjuk a társadalmi ügyeket

Hello Ország

Kié a felelősség? Így látjuk a társadalmi ügyeket

  • 2024.09.26

Fenntarthatóság, gyermekvédelem, esélyegyenlőség – és még hosszan folytathatnánk a társadalmilag fontos ügyek listáját. Abban egyetért a közvélemény, hogy ezekkel a témákkal foglalkozni kell, de a felelősségvállalás szintjeiről és szereplőiről már eltérően gondolkozunk. A CHERRISK friss kutatása a társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos véleményeket vizsgálta, és érdekes eredményeket hozott.