2025. augusztus 23.
A Sugóparti Lángossütőt választották az ország legjobbjának

A Sugóparti Lángossütőt választották az ország legjobbjának

A magyar lángos rajongók szavazatai alapján 2018-ban a bajai Sugóparti Lángossütő végzett a Lángos Voks verseny első helyén, elnyerve a „Vénusz kedvenc lángosozója 2018” címet, illetve 500 liter napraforgó-étolajat.

A nyertes a csodálatos bajai Sugovica folyó partján süti díjnyertes lángosait, amelyek tésztája a szavazók egyöntetű véleménye szerint közepesen vastag, kellően ropogós, és éppen annyi sajt és fokhagyma kerül rá, amennyitől ellenállhatatlanul finom lesz. A Sugó-part népszerű lángosa már évtizedekkel ezelőtt fogalommá vált a déli országrészben, mindig is hozzátartozott a bajai életérzéshez, a Sugovica hangulatához. A lángossütő 2011 őszén megújult, ugyanakkor retro hangulatát megtartotta – a lángos viszont a régi, hagyományos recept szerint készül. A tulajdonos, Szabó Richárd szakértelem és emberség terén is példaértékű, ugyanis a téli nagy hidegben többször előfordult, hogy a lángosozó ajtaja nyitva állt azok előtt is, akik nem feltétlenül fogyasztani, hanem csak átmelegedni szerettek volna náluk. Ők a hivatalos zárás után is maradhattak a fűtött üzlethelyiségben, és meleg teával kedveskedtek nekik. A nyeremény 500 liter Vénusz napraforgó-étolaj így kétségkívül nagyon jó helyre kerül.

 

Az ezüstérmet a budapesti Flórián téri aluljáró lángosozójának ítélték oda a lángos kedvelői, míg a bronzérmes a mezőkövesdi Csini Büfé lett, akik 300, illetve 200 liter napraforgó-étolaj nyereményben részesülnek. A különdíjat, azaz a „Vénusz kedvenc balatoni lángosozója 2018” címet, illetve az ezzel együtt járó 500 liter Vénusz napraforgóolaj nyereményt immár egyhuzamban ötödik éve a Tihanyi Piac Lángos Sütői hozták el, akik kitartása és lelkesedése, illetve népszerűsége hosszú évek óta töretlen.

 

Az idei verseny véget ért, azonban a Lángos Voksra nevezett 499 lángosozó az év további részében is elérhető a www.langosvoks.hu oldalon, amely egyúttal Magyarország legnagyobb lángos adatbázisa.

Megosztás

 Így óvd szemed a légkondicionált irodákban

Hello Mozaik

Így óvd szemed a légkondicionált irodákban

  • 2025.08.11

A modern irodai környezet kihívásokat tartogat szemüvegviselők számára. A légkondicionálás, bár kellemes hőmérsékletet biztosít, gyakran okoz szemszárazságot és kellemetlenséget. Az Alensa szakértőivel együtt mutatjuk be, hogyan védheti meg szemei egészségét klimatizált környezetben, és milyen optikai megoldások állnak rendelkezésére a tökéletes komfortérzet eléréséhez.

 

5 okos tipp a látás javítására

Hello Mozaik

5 okos tipp a látás javítására

  • 2025.08.4

A modern életmód egyre nagyobb kihívás elé állítja a szemeket. Képernyők, UV-sugárzás, stressz és helytelen táplálkozás mind közreműködnek abban, hogy látásunk fokozatosan romolhat. A jó hír az, hogy egyszerű, mindennapi szokások kialakításával sokat lehet tenni a szem egészségéért és látás megőrzéséért. Az alábbiakban az Alensa javasol 5 tippet, mire érdemes figyelni.