2024. december 3.

MSZP-Párbeszéd: két és félmillió választó a változásra szavazott

Karácsony Gergely szerint olyan állampolgárokat listáznak ostoba módon, akik egy civil szervezet tagjaként teszik a dolgukat, nem ellenfelei senkinek, legfeljebb a szegénységnek, a korrupciónak és a demokrácia lábbal tiprásának.

Az MSZP-Párbeszéd szerint ma újra a listázások korszakát éli Magyarország, a választásokat pedig rendszerszinten befolyásolta a Fidesz.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón arra reagált, hogy a Figyelő olyan emberek nevét sorolta fel, akik a hetilap szerint Soros Györgynek, illetve az általa finanszírozott szervezeteknek dolgoznak. Az ellenzéki politikus azt mondta, olyan állampolgárokat listáznak ostoba módon, akik egy civil szervezet tagjaként teszik a dolgukat, nem ellenfelei senkinek, legfeljebb a szegénységnek, a korrupciónak és a demokrácia lábbal tiprásának. Szerinte aki ezekben az emberekben ellenséget lát, az világossá teszi, hogy igazi ellenfele az országot jobbá tenni akaró állampolgári akarat. Elmondta, a választás előtt néhány héttel Orbán Viktor miniszterelnök megfenyegette a változást akaró embereket és a változást akaró pártokat, és arról beszélt kétezer magyar állampolgár ellenfele az Orbán-rezsimnek – írta az MTI.

Karácsony Gergely közölte, bármekkora felhatalmazást is kapott a Fidesz a választópolgároktól, nem arra kapta, hogy más állampolgárokat megfélemlítsen, ezért az MSZP-Párbeszéd szövetség minden politikai eszközt megragad annak érdekében, hogy véget vessenek az embereket megfélemlítő politikának.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője kijelentette: sok-sok jele van annak, hogy a Fidesz rendszerszinten befolyásolta a parlamenti választás eredményét. Ide sorolta a választási jogszabályokat, a kamupártokat, a médiaviszonyok megváltoztatását, a fiktív címre bejelentett választókat. A választási szabályok megváltoztatása azt eredményezi - fejtette ki -, hogy miközben a választók csak az egyharmada szavazott a Fideszre, a pártnak kétharmados többsége lesz a parlamentben.

„A választási iroda tulajdonképpen meghekkelte a valasztas.hu-t a választás napján” - fogalmazott Tóth Bertalan, utalva arra, hogy vasárnap visszaállították a régi honlapot, amelynek szerinte a biztonsági kockázata is nagyobb.

Jelezte, megérti azokat a választókat, akik szombaton hangot adnak felháborodásuknak, az MSZP-Párbeszéd is támogatja a demonstrációjukat. Hozzátette: az állampolgároknak hallatni kell a hangjukat, két és félmillió választó a változásra, a Fidesz ellen szavazott.

Tóth Bertalan kérdésre válaszolva elmondta, minden jogi megoldást megragadnak, például kifogást nyújtottak be a választási informatikai rendszer miatt. Elmondta, a választás eredményének szombati megállapításakor is nyújtanak be kifogásokat.

Megosztás

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

Hello Közélet

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

  • 2024.06.3

Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a valláshoz? Milyen okok vezethettek az eltávolodásukhoz? Hogyan tud alkalmazkodni a vallás a mai fiatalsághoz, és hogyan lehet újra vonzóvá tenni számukra? Számos kérdés, kutatási adat, szociológiai értékelés és egy lehetséges válasz: az Aquinói Szent Tamás Akadémia innovatív képzése.

Jót tenni, jól

Hello Közélet

Jót tenni, jól

  • 2024.05.28

Jót tenni jól ma már nem olyan egyszerű, a CHERRISK biztosítási platform mégis ezt kísérli meg saját fejlesztésű eszköztárával.