2025. augusztus 24.
Megváltoztak a politikai erőviszonyok a Balatonfüred-központú választókerületben

Megváltoztak a politikai erőviszonyok a Balatonfüred-központú választókerületben

Négy évvel ezelőtt még a baloldali összefogás 7-8 százalékkal erősebb volt a Jobbiknál, napjainkra viszont utóbbi jelöltjének lehet esélye győzelemre a kormánypárti Kontrát Károllyal szemben - derült ki az Iránytű Intézet kutatásából.

2014-ben a Fidesz és annak jelöltje kapta a legtöbb szavazatot a választókerületben. A baloldali pártok széleskörű összefogása is csak arra volt elegendő, hogy a Jobbikot megelőzzék. A legfrissebb mérések szerint megváltoztak az erőviszonyok, a három baloldali párt, az MSZP-P-DK együttműködése 20 százalékos támogatottságot eredményezett, míg a Jobbik 25 százalékon áll. Utóbbi erősödésében nagy szerepet játszhatott, hogy Kepli Lajos pártjának az egyik legaktívabb képviselője.

Az egyéni jelöltek versenyében Kontrát Károly (Fidesz-KDNP) vezet 40 százalékkal az egyéni képviselőjelölti preferenciával rendelkező választók körében. A Jobbik jelöltje, Kepli Lajos számít a legesélyesebb ellenzéki jelöltnek 29 százalékkal, az MSZP-P és a DK összefogás által támogatott Deák Istvánné a harmadik helyen áll 22 százalékkal. Az LMP-s Ságodi Zoltán 5, Kiss László a Momentum támogatásával 1 százalék szavazatára számíthat.

 

Veszprém megye 2. számú választókerületében 22 százalék a választási hajlandóságot mutató, de jelenleg szilárd pártpreferenciával nem rendelkező választók aránya. Ez azt jelzi, hogy van még lehetőség arra, hogy a jelöltek növeljék jelenlegi támogatottságukat. Az Iránytű Intézet mérése szerint 16 százalék a preferenciájukat eltitkoló szavazók aránya.

A választókerületben a teljes népesség 22 százaléka a kormánypártokat, 15 százalék a Jobbikot, 7 százalék az MSZP-Párbeszéd összefogást, míg 5 százalék a DK-t támogatja. Az LMP a szavazatok 4 százalékára számíthat.

 
A legfrissebb kutatások szerint a pártot választani tudók körében a Fidesz-KDNP 39 százalékon áll, a Jobbik jelentősen megerősödött és 26 százalékon áll, míg az MSZP-Párbeszéd támogatottsága ebben a körben 13, a DK-é 10 százalék. Az LMP-t 7 százalék támogatja. A Momentum 2, az MKKP és az Együtt 1-1 százalékon áll.

A kutatás szerint a bizonytalanok megszólításán kívül a taktikai szavazók arányának növelésével esélye lehet a legerősebb ellenzéki jelöltnek, a jobbikos Kepli Lajosnak arra, hogy legyőzze a kormánypárti Kontrát Károlyt.

A választókerületről adatokat, információkat találhatnak a kireszavazzunk.hu, illetve a taktikaiszavazas.hu oldalakon is.

 

Megosztás

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

Hello Közélet

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

  • 2024.06.3

Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a valláshoz? Milyen okok vezethettek az eltávolodásukhoz? Hogyan tud alkalmazkodni a vallás a mai fiatalsághoz, és hogyan lehet újra vonzóvá tenni számukra? Számos kérdés, kutatási adat, szociológiai értékelés és egy lehetséges válasz: az Aquinói Szent Tamás Akadémia innovatív képzése.

Jót tenni, jól

Hello Közélet

Jót tenni, jól

  • 2024.05.28

Jót tenni jól ma már nem olyan egyszerű, a CHERRISK biztosítási platform mégis ezt kísérli meg saját fejlesztésű eszköztárával.