2024. április 18.
Idén is jótékonysági kerékpározással segítik az agysérültek rehabilitációját Móron

Idén is jótékonysági kerékpározással segítik az agysérültek rehabilitációját Móron

Százak túráznak évről évre segítve ezzel az agysérültek rehabilitációját és egy-egy helyi kulturális cél megvalósulását.

Szombaton 12. alkalommal segítik bringázással az agysérült betegeket Móron, a Móri Karika jótékonysági kerékpáros túrán.

A szervezők tájékoztatása szerint a korábbi évekhez hasonlóan a kerékpáros túra célja a Cortex Agysérültekért Alapítvány segítése és móri Városi Közművelődési Közalapítvány támogatása. Valamennyi kerékpáros, aki benevez a túrára, nevezési díjával az alapítványok jótékony munkájához járul hozzá - tették hozzá.

A kerékpárosok a Láncos-kastély előtti térről 10.15 órakor rajtolnak, és három táv - 110, 50 és 25 kilométer - közül választhatnak. A leggyorsabbak Mór város polgármesterétől, Fenyves Pétertől vehetik át a kupákat és az érmeket, de az összes résztvevő emlékérmet kap - írta az MTI.

A Cortex Alapítvány a nem veleszületett agyi károsodásban szenvedő agysérültek - baleseti agysérült, agydaganat miatt műtéten, agyvérzésen átesett emberek - utógondozását, pszichoszociális rehabilitációját vállalja. A terápiás tevékenységeken túl rendszeres klubfoglalkozásokat tartanak, kulturális és oktatási programokat, valamint rehabilitációs üdüléseket szerveznek.

A Móri Karikát 2007-ben rendezték meg először; Orosz Zsolt móri születésű orvos, barátai segítségével írországi tapasztalatait honosította meg. A kezdeményezésére százak túráznak évről évre segítve ezzel az agysérültek rehabilitációját és egy-egy helyi kulturális cél megvalósulását.

Megosztás

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

Hello Közélet

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

  • 2024.03.7

A színésznő épp a NAV Dózsa György úti ügyfélszolgálatán várakozott egyik filmbeli karaktere, Timi szerepében, amikor megtörtént a baj, a szintén ott tartózkodó, és az orra előtt összeeső dr. Bárány Olga (Pokorny Lia) ügyvédnőt kellett újraélesztenie. Mindez most szerencsére csak az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) kisfilmjének forgatásán történt, de vajon éles helyzetben is odamenne-e valaki egy eszméletlen nőhöz? A felmérések szerint ugyanis ilyenkor a nők kisebb eséllyel kapnak segítséget. Legújabb, a Nemzetközi Nőnapra időzített edukációs kisfilmjével ezen szeretne változtatni a Mentőalapítvány.