2024. december 3.
Csak úgy dőlnek ki Orbán mellől a miniszterek

Csak úgy dőlnek ki Orbán mellől a miniszterek

Balog után Fazekas is oda és még többen követhetik őket a „semmibe”. Közben körvonalazódik a nagy ellenzéki összefogás is. Szerdai politikai felvágott.

Nem lehet elégszer leírni: Balog Zoltán nem lesz tovább miniszter! – derült ki az emberminiszter Origónak hétfőn adott interjújából (ugyanakkor munkásságát az Indexen foglalták össze tökéletesen). Szerdán pedig egy másik kormánypárti médium hozta az újabb tárcavezetői kidőlést, a Magyar Időkből megtudhattuk: Fazekas Sándor sem folytatja. Munkásságáról kiváló képet fest a Népszava „A földjeink után az erdeink is 'haveri kézbe' kerülhetnek” című cikke, mert hiszen kerültek is!

Régi motoros jöhet Balog helyére  

De ne tévejegjünk a baller oldalon, hiszen a Figyelő is komoly információkat dobott be a mai napra, miszerint Balog utódja Kásler Miklós, Széchenyi-díjas magyar onkológus lehet. Az, hogy relatív előrelépés lesz a váltás után azt Balog Zoltán személye és munkássága garantálja, azonban komoly bizakodásra ad okot, hogy egy valódi szakemberről van szó. Ugyanakkor Kásler „megítélése ellentmondásos” – derül ki a Magyar Narancs igen részletes portréjából, melyen azt is írják: az onkológus „szakma jelenlegi rossz helyzetéért is sokan tartják felelősnek”.

A Magyar Idők cikkéből azt is megtudhattuk, hogy Fazekas utódjának személye már meg is van, és később fogja bejelenteni Orbán Viktor. De a találgatáscunami sem akkora, mint Balog esetében (A 24.hu információi szerint a tisztségben Dr. Nagy István, jelenlegi miniszterhelyettes követi), hiszen az új kormány nagy feladata a népesedési kérdés megoldása lesz, ahogyan az Orbán Viktortól megtudhattuk a választások után. A HVG.hu meg is szerzett egy dokumentumot, mely szerint a 25–35 éves korosztály gyermekvállalását ösztönözné kiemelten a kormány, olyan hihetetlen újdonságokkal, mint a rugalmas foglalkoztatás.

Gulyás lehet az új Lázár

De ne feledkezzünk el Lázár Jánosról sem, aki első volt a sorban a távozó miniszterek közül, a politikus gyakorlatilag, mint a kormány magyar hangja szerepelt hétről hétre a kormányinfónak nevezett standupon. Az ATV most arról számolt be, hogy Gulyás Gergely válthatja a korábbi tárcavezetőt, a hír abszolút megállhatja a helyét, hiszen a Fidesz alelnöke és frakcióvezetője egyre több szereplési lehetőséget kapott, nem mellesleg rajta kívül a korábbi Orbán-kormányból csak Szijjártót lehetett volna kilökni így a nyilvánosság elé.

Gulyás Gergő volt egyébként, aki a döcögve alakuló parlament kapcsán kedden be is szólt az ellenzéknek, hogy „Mi jobban kijöttünk velük, mint ők egymással”. Ugyanakkor már az nagy szám volt, hogy a parlamentbe jutott ellenzéki erők, a kampány alatt tragikomédiába fulladó egyeztetési inkompetencián túllépve egy asztalhoz tudtak ülni a hétfői napon

A közeljövő nagy kérdései közé tartozik, hogy Orbán kiket hívat be magához, hiszen eddig csak Varga Mihály minisztersége biztos, a távlati kérdés pedig az ellenzék „hogyan továbbja”. Lesz itt DK-Jobbik–paktum?!

Megosztás

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

Hello Közélet

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

  • 2024.06.3

Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a valláshoz? Milyen okok vezethettek az eltávolodásukhoz? Hogyan tud alkalmazkodni a vallás a mai fiatalsághoz, és hogyan lehet újra vonzóvá tenni számukra? Számos kérdés, kutatási adat, szociológiai értékelés és egy lehetséges válasz: az Aquinói Szent Tamás Akadémia innovatív képzése.

Jót tenni, jól

Hello Közélet

Jót tenni, jól

  • 2024.05.28

Jót tenni jól ma már nem olyan egyszerű, a CHERRISK biztosítási platform mégis ezt kísérli meg saját fejlesztésű eszköztárával.